2016-ban jelent meg kutatási jelentésünk az LMBTQI emberek foglalkoztatási is munkahelyi hátrányos megkülönböztetéséről. Az online kérdőív válaszadóinak több mint fele (56%) jelölte meg a tanári pályát olyanként, ahol különösen nehéz LMBTQI-nyíltan, LMBTQI emberként dolgozni. Ezt mutatják a kiadvány ötödik fejezetében közölt interjúrészletek is.

2015-ben jelent meg egy amerikai tanulmány az LMBTQI tanárokról: az ebben leírt helyzetkép talán számunkra is releváns. A kötet szerzője és címe: 

Catherine Connell, címe: School’s Out: Gay and Lesbian Teachers in the Classroom. (University of California Press, 2015

A szerző annak a helyzetnek az elemzésével kezdi a könyvét, hogy bár az Egyesült Államokban egyre több tanár nyíltan LMBTQI, és például Pride felvonulásokra jár, azért gyakran ambivalens érzéseket fogalmaznak meg a szexuális és a szakmai / professzionális identitásuk egyensúlyával-kettősségével kapcsolatban. Ez a feszültség abból fakad, hogy a mai LMBTQI politika igényei (előbújás, tüntetés) és a tanári szakma normái (a magánélet fegyelmezettsége) alapvetően összeegyeztethetetlenek .

Ahogyan nálunk is, a világ országainak többségében is így van: a tanári pálya az explicit homofóbia egyik erődítménye.

A szerző érvelése szerint a tanárok nem is lehetnek képesek összeegyeztetni politikai és professzionális énjüket, amíg nem vetjük alá rendszerszerű kritikának a meleg büszkeség és a szakmaiság közötti ellentétet fenntartó ideológiát.

A jelenlegi meleg és leszbikus identitás szkriptjei azt írják elő, hogy az ember tekintse melegségét személyisége leglényegesebb összetevőjének, míg a tanárok vezérszkriptje azt mondja, hogy az osztálytermi (és azon túli) énjük legyen szexuálisan semleges és gender-normatív. 

A szexuális identitás nem választható el a gender, a nemi szerepek kérdéseitől. Interaktív folyamatokon át tanuljuk meg, hogy mit vár el tőlünk a társadalom nőként vagy férfiként, és ennek megfelelően alakítjuk, módosítjuk testünket, beszédmódunkat, veselkedésünket és önfelfogásunkat. Aki ezeket a megszabott határokat megkísérli átlépni, azt a társadalom megbünteti ezért. (A szerző által meginterjúvolt tanárok közül sokan alaposan megfigyelték a saját társadalmi nemek által meghatározott habitusukat, és elemezték, hogy a hanghordozás, a manírok, az öltözködés és a frizura hogyan jelzi a nemi szerepek rendjének való megfelelést vagy az ellenállást.)

A gender és a szexualitás „előadása” szorosan összefügg. A homoszexualitás és a nemiszerep-normáknak való nem megfelelés mindig is összekapcsolódott a homoszexualitás orvosi és tudományos „felfedezésében”: a homoszexualitásról szóló első elméletek azt mondták, hogy nem is a szexuális vágy, hanem a nemiszerep-zavar vezet a homoszexuális viselkedéshez. Ennek öröksége máig fennmaradt: ma is sokak gondolkodásában összekeveredik a nemiszerep-„előadás” és a szexuális identitás. A nemi szerep „helyes” előadása nemcsak azt feltételezi, hogy valaki ideális nő vagy férfi, hanem azt is, hogy heteroszexuális. Ha valaki nem „helyesen” csinálja a maga nemiszerep-előadását, azt általában ma is melegnek vagy leszbikusnak címkézik, függetlenül a szexuális identitásától, viselkedésétől vagy a vágyaitól. A szerző külön figyelmet szentel annak, hogy a szexualitás és a társadalmi nem összjátéka hogyan szervezi a meleg és leszbikus tanárok mindennapi tapasztalatait.

Az iskolákat árgus szemekkel figyeli a közmorál: ez az iskolákat idealizálja és aszexuális térként tekint rájuk, ahol a gyermekek védve vannak a felnőtt világ immorális hatásaitól. A szociológiai vizsgálatok azonban azt mutatják, hogy az iskolákban nagyon is meghatározó téma a szexualitás, a gyerekek már általános iskolás korukban megtanulják, hogy „a szexualitás” preskriptív (előíró) módon heteroszexuális, a férfiasság egyik alapja a homofóbia – vagyis az iskolák a megfelelő és nem megfelelő szexualitásra vonatkozó üzenetek alapvetően fontos színterei. (A szexualitás mint egy rejtett tanterv része van jelen.)

Mint szakmát, a tanítást az jellemzi, hogy éles választóvonalat húz a „nyilvános-magán, belső-külső, természetes-természetellenes, személyes-szakmai és semleges-poltikai” szférák közé – ezért a meleg és leszbikus tanárok számára az oktatási rendszerben való navigáció megterhelő érzelmi munkával jár.

Távolságuk a heteroszexualitástól rálátást biztosít a mindennapi iskolai élet heteroszexizmusára: sokan emiatt nem beszélhetnek az élettársukról, illetve nem találnak az LMBTQI emberekről semmit a tananyagokban…

A szerző 45 meleg, leszbikus és biszexuális tanárral készített mélyinterjút.

2. fejezet: „Mint egy róka, aki a tyúkólra vigyáz”: az LMBT tanárok történelme

Virginia Uribe az 1950-es évek végén kezdett tanítani egy Los Angeles-i gimnáziumban. Később elmondta a családjának és a barátainak, hogy leszbikus, de az iskolában ez elképzelhetetlen lett volna abban az időben. 1984-ben azonban egy nyíltan meleg diáknak el kellett hagynia az iskolát, mert a diáktársai és néhány tanára is zaklatta. Uribe ekkor úgy érezte, elég volt abból, hogy senki nem reagál az iskolai homofóbiára. Egy munkatársa azt mondta: de hát ez szokott történni a meleg gyerekekkel… Aztán elhatározták, hogy ketten engedélyt kérnek egy iskolai meleg és leszbikus diákcsoport megalakítására – és megkapták az engedélyt az iskola igazgatójától. A projektnek Project 10 volt a neve. Csakhogy néhány évvel később, 1988-ban, amikor egyre élesebb társadalmi vita zajlott a melegekkel kapcsolatban, konzervatív csoportok támadást intéztek a Project 10 ellen. Virginia megdöbbent a támadások hevességén. Ahogyan a vele készült interjúban megfogalmazta: „Mindig azt mondtam magamnak, hogy Istenem, nem hiszem el, az ember próbál elindítani egy programot, hogy gyerekek ne legyenek öngyilkosok, próbál valami jót csinálni, és akkor valakik jönnek és azt mondják, hogy olyan vagyok, mint egy pedofil, mint egy róka, aki a tyúkólra vigyáz.”

A tanári szakma történetéhez tartozik, hogy a tanárok engedélyt kaptak a diákok erkölcseinek szabályozására – később pedig ez egyenesen a felelősségükké, feladatukká vált. Ezzel a folyamattal egy időben az ő erkölcsiségük is szorosabb ellenőrzés alá került.

Az Egyesült Államokban a hidegháború és a mccarthyzmus idején éles vita bontakozott ki, amely szembeállította egymással a melegjogokat és a gyermekjóléti szempontokat – ez pedig ma is meghatározza a leszbikus és meleg tanárokról szóló diskurzust.

Az 1960-as évek végén a rendőri zaklatás miatt sokak számára elviselhetetlen lett a „homoszexuális életstílus” megélésének kockázatossága. Eddigre megerősödtek a polgári jogi, nőjogi és rasszizmus-ellenes mozgalmak is; 1969 után egyre erősödött a meleg mozgalom.

Fontos mérföldkő a Kaliforniai Legfelsőbb Bíróság döntése, 1969.: Morrison kontra Állami Oktatási Hivatal. Morrisont elbocsátották az állásából egy másik tanárral folytatott viszonya miatt. Míg ez addig megszokott volt, a döntés kimondta: csak akkor jogos az elbocsátás, ha bizonyíthatóan veszélyezteti a diákokat vagy bárkit az iskolában. Bár nem tiltotta meg egészen, hogy valakit a melegsége miatt erkölcsi érvekre hivatkozva elbocsássanak, azért jelentősen korlátozta az iskolák lehetőségét, hogy elbocsássák a meleg és leszbikus tanárokat. Nem sokkal később a Nemzeti Oktatási Szervezet (National Education Association) és a Tanárok Amerikai Szövetsége (American Federation of Teachers) is nyilvánosan bejelentette, hogy támogatják meleg és leszbikus tagjaikat és az ő foglalkoztatáshoz fűződő jogaikat.

Bár ez a jogi keret a korábbinál jobban védte a meleg és leszbikus tanárok foglalkoztatáshoz fűződő jogait és munkahelyi biztonságát, ennek ára volt: implicit módon arra biztatta a meleg és leszbikus tanárokat, hogy titokban tartsák identitásukat. (Olyan „Don’t Ask, Don’t Tell” politikát megvalósítva, mint pl. a hadseregben is.) A kisebbségvédelmi politika pedig két rögzített és egymással szemben álló tábort hozott létre a szexuális politikában: a heteroszexuálisokét és a homoszexuálisokét.

1970-es évek vége: melegellenes csoportok a szexuálisan abuzív és gyerekeket megrontó meleg tanár rémképével riogatnak. Pszichológus „szakértők”, eltorzított adatok, horrortörténetek felhasználásával kampányoltak azért, hogy a gyermekvédelem lépjen fel a melegek jogainak védelme ellen. 1977-re a meleg és leszbikus tanárok megint a szélsőjobboldali politikai akciók bűnbakjai lettek. Miközben más munkahelyeken enyhült a homofóbia, az iskola továbbra is különösen veszélyes hely maradt a meleg és leszbikus tanárok számára.

Melegjogi érvelés: szakértőkkel és kriminálstatisztikai adatokkal bizonyították, hogy a melegségnek semmi köze a pedofíliához. Ez persze racionális stratégia volt, de az így érvelők elszalasztották azt a lehetőséget, hogy a gyermekjólét fogalmát kiterjesszék, hogy az magában foglalja a melegjogokat. A védekező válasz helyett az aktivisták érvelhettek volna úgy is, hogy a melegek jogainak védelme jó a gyerekeknek, és biztonságosabbá teszi az iskolákat. Így viszont a melegjogi diskurzus megmaradt abban a keretben, ami szembeállítható a gyermekjóléti kerettel, vagy legalábbis egészen más területre vonatkozik.

1980-as évek: AIDS-krízis… Ismét elszabadult a gyűlölet. Ám Uribe Project 10-jének mintájára hasonló csoportok sora alakult az iskolákban.

Az LMBT foglalkoztatási jogok konszolidációja:

1998: Glover kontra Williamsburg Local School District: a bíróság kötelezte az iskolát, hogy nem bocsáthatja el a tanárát, mert az nyíltan meleg. Ez az ítélet már nem a magánélethez való jogra hivatkozott, mint korábban a Morrison-ítélet, hanem a hátrányos megkülönböztetés és a zaklatás tilalmára. Vagyis megalapozta a jogot, hogy valaki nyilvánosan meleg, leszbikus vagy biszexuális legyen és az oktatás területén dolgozzon.

1999: transznemű tanárok jogai. Dana Rivers kaliforniai tanár volt, akit elbocsátottak, amikor elmondta, hogy transznemű. Dana megtámadta az elbocsátást, az iskola pedig visszavette az állásába (bár később máshová ment tanítani).

Queer forradalom a YouTube-on! Olvasd el ezt is! >>

Vagyis immár elismerést nyert: a tanárok védelmet élveznek a hátrányos megkülönböztetés ellen a szexuális irányultságuk és a nemi identitásuk / önkifejezésük alapján.

Viszont: a melegjogok olyan definíciója, amely elválasztja a melegek jogait a közérdektől, leszűkíti az LMBT aktivizmus sikerének lehetőségeit.

Ez a diszkurzív feszültség arra motiválja a meleg és leszbikus tanárokat, hogy vagy tegyék láthatatlanná szexuális irányultságukat / LMBT identitásukat gyermekjóléti megfontolásból, vagy a melegjogok támogatóiként válasszák a láthatóságot. Sokan beszéltek is erről a feszültségről az interjúkban.

3. fejezet: Szétválasztók, összekötők és kilépők:

Így osztja fel a szerző az általa meginterjúvolt tanárok választásait. Vannak, akik különválasztják a tanári identitásukat és a meleg identitást. Vannak, akik valahogyan összekapcsolják a kettőt. És vannak, akik kilépnek: elhagyják a tanári pályát.

Az ideális tanár archetípusát a heteronormativitás határozza meg: úgy kell cselekednie, öltöznie, beszélnie, hogy megfeleljen a normatív nemiszerep- és szexualitással kapcsolatos elvárásoknak. Sokan mondják, hogy az iskolában mindenkinek aszexuálisnak kellene lennie (LMBTQ tanárok is, akik internalizálják ezeket a véleményeket): ugyanakkor a szexualitás bizonyos kifejezései legitimnek számítanak, vagyis a heteroszexualitás kifejezetten privilegizált lesz az iskolákban.

(Megjegyzés: az én elit gimnáziumnak számító iskolámban az egyik szupertanárként számon tartott idősebb tanáráról mindenki tudta, hogy azért vált el, mert diáklányokkal vagy más fiatal nőkkel csalta meg a feleségét. Ez nem ártott a hírnevének. Egy másik tanárom rendszeresen negédes gügyögéssel vizsgálta meg, hogy egy-egy lánynak nincs-e titokban arany nyaklánc a blúza alatt, mert azt tilos volt hordanunk. A lányok zavartan, pironkodva tiltakoztak. Éveken át folyt ez a játék, és ez sem ártott a többgyermekes családapa jó hírének. Egy fiatal tanárnőnk miniszoknyában és vékony harisnyában járt mindig; mindenki mosolyogva emlegette, hogy hát igen, szép izmos lába van, és fiatal nő: férjet keres. És itt nem volt semmi szexbotrány: ez mind simán belefért a rendbe.)

A szerző interjúalanyai közül többen mondták, hogy ők nem akarnak előhozakodni a melegségükkel, hiszen a szexualitás a „magánélet” része, „személyes”, nem az iskolába való. A magánélet és a személyes persze semleges leíró kategóriának tűnik, de mégsem az: hiszen a heteroszexuális tanárok nyugodtan megemlíthetik a diákoknak a barátnőjüket / barátjukat, azt, hogy házasodni készülnek, vagy a férjüket / feleségüket, és meg is említik, ellentétben azzal az interjúalannyal, aki hosszú ideje élt meleg partnerével és azzal indokolta, hogy erről soha nem beszél a kollégái vagy a diákjai előtt, hogy ez „személyes dolog”.

Vannak, akik abban hisznek, hogy a gyerekeknek azért nem szabad az LMBTQ emberekről beszélni, mert ez befolyásolja az „egészséges” szexuális identitás „természetes” fejlődését. Sokan indokolták nagyjából ezzel, hogy a melegségükről nem beszélhetnek sem kisiskolásoknak, sem kamaszoknak. Ráadásul meleg férfiak elmondták azt is, hogy különösen tartanak attól, hogy egy diák valamiért bosszúvágytól hajtva szexuális abúzussal vádolja meg őket. (A pedofília sztereotip vádja tehát a kontroll igen hatásos eszköze.)

Az egyik interjúalany arról számolt be, hogy észrevette: az egyik diákja vonzódik hozzá. „És ha csak annyit mond, hogy hozzáértem, nekem végem. Elmentem az igazgatósághoz, és beszámoltam erről, írásban is beadtam. És bármikor beszélnem kellett ezzel a gyerekkel, mindig mások előtt tettem. Mert ez nagyon félelmetes. Ha egy diák megbántódik, mondjuk rossz jegyet adok neki vagy megbuktatom, simán megvádolhat.”

Azok a tanárok, akik arról beszéltek, hogy a szexualitásnak nincs helye az iskolában, ezeket a szavakat használták: személyes, nem szakmai, nem oda való. De amikor a szerző alaposabban rákérdezett, kiderült, hogy a heteroszexuális tanárok legtöbbje beszél a magánéletéről (pl. a családjáról).

Sok meginterjúvolt tanár a kettős elvárás okozta feszültségben él: egyrészt azt mondják, hogy ők elválasztják a magánéletüket a munkahelyi-iskolai identitásuktól, ugyanakkor azt is, hogy biztosan fontos lenne az LMBTQ diákoknak, hogy nyíltan meleg tanárokat ismerjenek, hiszen nekik is fontos lett volna annak idején.

Megjegyzés: a nők, akik férfiak dominálta közegben dolgoznak, nagyon hasonlóan „választják szét” a munkahelyi és a magánéletüket; pl. attól való (reális) félelmükben, hogy bizonyos területeken az anyák kevesebb fizetést kapnak, nem beszélnek a családjukról…

Az összekötők: számukra egy pozitívan megélt identitás lehetőségét kínálja, hogy szerepmodellek lehetnek LMBTQ fiatalok számára. Ugyanakkor szembe kell nézniük a diákok részéről a verbális zaklatással. Az is aggodalommal tölti el őket, hogy azt érzékelik: a szexuális irányultságukat mások a kizárólagos identitásuknak vagy legfontosabb tulajdonságuknak tekintik.

A kilépők: ők arra kényszerülnek, hogy elhagyják a tanári pályát. Vagy az oktatáshoz kapcsolódó adminisztrációs területen vállalnak munkát, vagy egészen más területen helyezkednek el.

A választási lehetőségeket sok tényező határozza meg: az, hogy valaki „összekötő” lehet-e, függ a jogi védelemtől, a munkahelyi környezettől, a gazdasági helyzetétől és a társadalmi státuszától. De még a kilépés sem mindig elérhető mindenki számára: lehetséges, hogy valaki nem tud másként jövedelemre szert tenni, illetve nem tud pályát módosítani, tehát függ a tanári állásától. Ráadásul a kilépés nem segít a rendszerszerű változás elérésében.

4. fejezet: Előbújás

Ami alapján a tanárok döntenek arról, hogy előbújjanak-e: komplex kapcsolat a jogi védelem, az iskolai kultúra és a tanárok test-képe/viszonyai között. Erős összefüggés van aközött, hogy a tanároknak normatív gender-identitásuk van-e, ezt „adják-e elő” a külvilág számára, és hogy válaszható-e számukra az előbújás.

Gender expression = ahogyan az emberek mindennapi interakcióikban eljátsszák / előadják a férfiasságot és a nőiességet.

Ha ez valaki esetében normatív, az uralkodó normának megfelelő, akkor választhat, hogy beszél-e a szexuális irányultságáról vagy nem.

A nemi szerep kifejezése (gender expression) fontos összetevője az ember habitusának: annak, ahogyan gyerekkorától fogva áll, beszél, mozog, viselkedik. Ezek a diszpozíciók az ember énjéhez tartoznak, annak részei, nem pedig egyes helyzetekben mutatott viselkedési formák. Vannak nem-kifejezések, amelyek akár szándékolatlanul a nem normatív (vagyis nem heteroszexuális) szexualitásra utalnak: gender-atipikus gesztusok, haj- és ruhaviselet, beszéd… Ilyen „jelek” alapján van, akiről a diákok „leolvassák”, hogy meleg vagy leszbikus. Ezek az értelmezések is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy egy tanár előbújik vagy nem.

David Halperin szerint a homoszexualitás történelme és kultúrája bizonyos camp-es manírokat, esztétikát, beszédmódot és ízlést alakít ki egyes meleg férfiakban. Az egyik interjúalany éppen erről számol be: hogy fizikailag nagyon kifejező a tanítási stílusa, gesztikulál, forgatja a szemét, ha valakire kiakad, oldalra fordítja a fejét… És ehhez elegánsan öltözik, az interjú alatt keresztbe tett lábbal ül, egyenesen előre tartott karokkal… A szerző kitér egy „tipikusan” leszbikusként öltöző interjúalanyára is: rövid haj, férfi ruházat… Más tanárok pedig éppen arról számolnak be, hogy ők „megfelelően” maszkulinok illetve femininek, és így senkinek nem jut eszébe feltételezni róluk, hogy LMB emberek. És voltak, akik arról beszéltek, hogy tudatosan próbálják kordában tartani nem normatív gender-habitusukat vagy testtartásukat.

Amit az interjúalanyok „előbújásnak” hívnak, az mindig egy részleges feltárás: folyamatos döntések eredménye, amelyek számos tényezőtől függnek. … Ám a meleg vagy leszbikus tanár-lét megtapasztalása többről szól, mint az előbújásról való döntésről; a szexualitás mindennapi „előadásáról” (performance) is szól, ahogyan a következő fejezet bemutatja.

5. fejezet: "Bizarr és rikító személyiség"

Egy tanárképzésen egy előadó arról beszélt, hogy az embereket azért érinti kényelmetlenül, ha egy tanár LMBT, mert azt feltételezik, hogy a szexről fog beszélni. (Az LMBT emberek hiperszexualizálása.) Egy hozzászóló viszont azt mondja: azért kell is a szexualitásról / a szexről beszélni, mert az pl. probléma, hogy az LMBT fiatalok nem kapnak megfelelő szexedukációt, csak mert a tanárok félnek ettől a témától.

A tanároktól elvárt ön-prezentáció: feltételezetten „semleges”, de valójában át van itatva heteroszexuális és nemiszerep-normatív elvárásokkal. A mainstream LMBT mozgalom is ráerősít erre! Mióta a mozgalom politikai célkitűzéseinek megfogalmazásakor a házasság és a család kérdése dominál, még inkább elvárás, hogy a melegek és a leszbikusok úgy nézzenek ki és úgy is viselkedjenek, ugyanolyan életutat válasszanak, mint heteroszexuális társaik. > Új homonormativitás. Lisa Duggan: Ahelyett, hogy a mozgalom eltávolodna az olyan neoliberális értékektől, mint a fogyasztás, az individualizmus és a privatizáció, inkább behódol ezeknek, amit jól mutat pl. a Pride-fesztiválok vállalati támogatottsága, és az. hogy szinte minden más politikai projektet kizár a házasság egyenlőségének követelése.

Töltsd le ingyenesen kiadványunkat az LMBTQI emberek foglalkoztatási és munkahelyi hátrányos megkülönböztetéséről >>

A homonormativitás fehér felső-középosztálybeli esztétikája elfordul a nem a csoportba illőktől: a transz emberektől, genderqueerektől, színesbőrűektől… Ez pedig nyomást gyakorol minden LMBT emberre, hogy utánozza az új normát, nehogy azt mondják, hogy akadályozza a melegjogi mozgalom előrehaladását. Cathy Cohen véleménye erről: „A queer politikának az emberek hatalomhoz való viszonyáról kellene szólnia, nem egy homogenizált identitásról.”

Tehát azt, hogy mi az elvárás az L/M/B tanárokkal szemben, nemcsak a melegellenes erők határozzák meg, hanem a meleg mozgalom is, a maga normatív elvárásaival. Így megvan, hogy ki az elfogadható L/M tanár: házas vagy partnerkapcsolatban él, és normatív a nemi identitása. És ki nem elfogadható? Aki politikailag radikális, vagy nem felel meg a normatív nemiszerep-elvárásoknak. Ahogyan az egyik meginterjúvolt tanár fogalmazott: ne legyen „bizarr és rikító személyiség”. Tehát az az LMBT tanár lehet sikeres, aki privilegizált rasszhoz-etnikumhoz és társadalmi osztályhoz tartozik, nemiszerep-normatív az identitása és annak megjelenítése, és házasságban vagy monogám partnerkapcsolatban él. Mások viszont így még inkább kirekesztetté válnak…

6. fejezet: Homofóbia és rasszizmus

Előítéletes feltételezések: az etnikai/rassz csoportok sokkal inkább homofóbok; csak a fehér, felső-középosztálybeli közösségeket és környékeket jellemzi a progresszív politika. Ez a diskurzus láthatatlanná teszi, hogy az etnikai/rassz kisebbségekben is vannak LMBT emberek. Mintha a két identitás kölcsönösen kizárná egymást. (Egyébként a fehér szupremácia és az etnikai/rassz kisebbségek homofóbiája között is van kulturális és történelmi kapcsolat.) Önmagában a rassz/etnikai kisebbség érdekeinek és a „meleg érdekeknek” a szembeállítása a fehérséggel azonosítja a melegséget -- ez a homofóbia rasszista arca. Ezt tartja fenn az a technika is, amikor oktatási céllal a melegeket a feketékhez / etnikai kisebbségekhez hasonlítják. Így implicit módon a fehérség és a heteroszexualitás marad a norma.

7. fejezet: A melegbaráttól a queerbarátig

Alapkérdés: milyen kulturális változásokra van szükség ahhoz, hogy eltűnjenek a meleg és leszbikus tanárok leírta egyenlőtlenségek? És hogyan érhetők el ezek a változások?

A melegbarát (nemiszerep-normatív, felső-középosztálybeli, fehér tanárokat támogató) iskolákkal szemben a queer-barát iskola jelentené a valódi változást. Egy ilyen iskola felismerné, hogy a rassz, az osztály, a nemek és más privilégium- és elnyomási rendszerek hogyan erősítik a szexuális egyenlőtlenséget, és olyan eszközöket adna a gyerekek kezébe, amelyekkel megváltoztathatják ezeket a rendszereket.

A kötetnyi tanulmány második fele sok ismétlést tartalmaz, ezért a rövid fejezetismertetők. A tanulmányban kidolgozott elemzési szempontok hasznosak lesznek számunkra is, a jövőben is.