Jönnek a személyes és szervezeti levelesládáinkba és a közösségimédia-falainkra a vegyes üzenetek: leginkább virágokat és "női munkákat" (a társadalom működéséhez alapvetően fontos, fizetetlen gondozómunkát) emlegetnek.
Csak angol nyelven látunk olyan üzeneteket, amelyekből kitűnik a nőnap eredeti lényege: az, hogy a XX. század elejétől nők azért dolgoztak együtt és szerveztek tüntetéseket, hogy egyenlő emberekként élhessenek a társadalomban. Legyen szavazati joguk, munkájuk, egyenlő fizetésük, egyenlő politikai képviseletük, egyenlő esélyeik az élet minden területén. Ezeknek a nagy része ma, 100 év múltán is kiküzdenivaló, célkitűzés, nagyon nem létező dolog általában a nők, és különösen a többszörösen hátrányosan megkülönböztetett csoportjaik, pl. a leszbikus, biszexuális és transz nők számára.
Az első nőnapi felvonulást 1909 február 28-án szervezték New Yorkban. Azt, hogy március 8. legyen a nemzetközi nőnap, a Nemzetközi Nőkonferencia vetette fel 1910-ben: azért ezt a napot választották, hogy megemlékezzenek a New York-i textilmunkásnők 1857. március 8-i tüntetéséről.
A pétervári gyári munkásnők 1917-es nagy felvonulása után a Szovjetunió bolsevik vezetői a kivívott "egyenlőség" jelképeként támogatták a nőnapot, ezzel elindítva a máig jellemző virágosztós-jelképes lejtmenetet.
A nők egyenlőségéért vívott küzdelem következő erőteljesebb szakasza az 1960-as '70-es években zajlott az USÁ-ban és Nyugat-Európában. Az ENSZ 1975-ben fogadta el, hogy március 8. legyen a nemzetközi nőnap.
Használjuk arra ezt a napot, hogy megemlékezünk a nők elleni erőszak áldozatairól, elődeink sok-sok munkájáról, amivel elérték, hogy a nőknek lehet munkája, vagyona, jelen lehetnek a társadalom nyilvános tereiben, az iskolákban, a felsőoktatásban is (ne feledjük, ez mindössze 50-100 éve van így!) és gondoljunk az előttünk álló munkára: hogy megmozgassunk minden követ és szalmaszálat, hogy közelebb kerüljünk a valódi egyenlőséghez és egyenlő esélyekhez.
