Adományozz!

6 kérdés LMBTQI-jogokról, amit mindig fel akartál tenni

Háttér Társaság 2017. november 13.

Számos kérdést kapunk tőletek, amiben gyerekvállalásról, hátrányos megkülönböztetésről, HIV-fertőzéssel kapcsolatban kérdeztek. Összegyűjtöttünk párat ezek közül, és most meg is válaszoljuk őket!

 istock_lgbt_pic_main.jpg

Meleg vagyok, de még nem bújtam elő. Kitagadhat a családom?

A szülő köteles eltartani kiskorú gyermekét, biztosítania kell számára a fejlődéséhez szükséges életkörülményeket: nem teheti ki az utcára, megfelelő élelmezést és ruházkodást kell számára biztosítania. Ugyanez a kötelezettség a tanulmányait folytató nagykorú gyermekkel szemben is fennáll. Bár a szülő mentesül a kötelezettség alól, ha gyermeke arra érdemtelenné válik, a gyermek szexuális irányultsága vagy nemi identitása az érdemtelenséget nem alapozza meg. Ugyanígy az örökösödésből sem lehet a gyermeket kitagadni arra hivatkozva, hogy szexuális irányultsága vagy nemi identitása miatt az öröklésre érdemtelenné vált. A szülő ugyan dönthet úgy, hogy nem gyermekét nevezi meg örökösnek, de a kötelesrész (a gyermeket a törvény szerint megillető örökség harmada) ebben az esetben is jár.

Leszbikus párként szeretnénk bejegyzett élettársi kapcsolatot a párommal. Miben különbözik majd attól, mintha házasok lennénk?

A később felsorolt különbségek kivételével a bejegyzett élettársak jogai és kötelezettségei is megegyeznek a házastársakéval. A legfontosabb jogkövetkezmények az alábbiak: a bék. a felek között vagyonközösséget keletkeztet;

- a bejegyzett élettárs a bék. felbontása után jogosult tartásdíjra és lakáshasználatra

- a bejegyzett élettárs végrendelet hiányában törvényes örökös, ill. végrendeleti öröklés esetén jogosult  kötelesrészre;

- a bejegyzett élettárs az együttélés hosszától függetlenül jogosult özvegyi nyugdíjra;

- a bejegyzett élettárs a beutazás és tartózkodás során családtagnak minősül;
- a bejegyzett élettársakat megilletik mindazok az adó-, szociális , munkajogi, állampolgársági, stb. kedvezmények, amelyek a házastársakat is.

Gyereket szeretnénk, de nem sok jót hallottunk az azonos neműek gyermekvállalásával kapcsolatban... ezen a BÉK sem segít?

A bejegyzett élettársak:
- sajnos nem fogadhatnak közösen örökbe, és a pár egyik tagja nem fogadhatja örökbe a másik partner gyermekét sem; a bejegyzett élettársak nem vehetnek részt mesterséges megtermékenyítésben;
ƒ- a szülő bejegyzett élettársa nem minő sül automatikusan a gyermek szülőjének (nincs apasági (szülőségi) vélelem);
- ha a felek minden kérdésben megegyeznek, a bejegyzett élettársi kapcsolatot
közjegyző is felbonthatja;
- bék. kötésére csak kijelölt anyakönyvvezető jogosultak.

Nemi megerősítő műtéten gondolkodom... de aggaszt, hogyan tudok majd házasságot kötni. Nőként vagy férfiként?

A nem hivatalos megváltoztatását követően az érintett a jog szerint minden tekintetben az új nemmel bíró személynek minősül: az új neme szerint köthet házasságot vagy bejegyzett élettársi kapcsolatot, az új neme szerinti nyugdíjkorhatár vonatkozik rá, stb.
Egy barátomról kiderült, hogy HIV-fertőzött, és most retteg, hogy kirúgják a munkahelyéről. El lehet küldeni valakit azért a munkahelyéről, mert HIV-pozitív?
A HIV-fertőzés egészségi állapotnak minősül, amely alapján az egyenlő bánásmódról szóló törvény tiltja a hátrányos megkülönböztetést. A HIV-fertőzött személyt csak akkor lehet elbocsátani, ha alkalmazását
kizáró munkakörben dolgozik (pl. invazív beavatkozásokat végző egészségügyi dolgozó), vagy ha beteg lesz, és képtelenné válik a feladatai ellátására. A HIV -fertőzött személy kivizsgálását az orvos nem tagadhatja meg, ellátását pedig csak akkor, ha az ehhez szükséges személyi és tárgyi feltételek nem adottak, vagy ha a beteg
nem együttműködő. Az, hogy az egészségügyi személyzet tagja fél a fertőzéstől, nem lehet ok az ellátás megtagadására. A részletes jogi szabályokról és jogorvoslati lehetőségeket ld. a hátrányos megkülönböztetésről szóló fejezetet.
A blogomon egy kommentelő rendszeresen azt írja, hogy ki kéne irtani az összes meleget. Tehetek ellene bármit jogi úton is?

A gyűlölet-bűncselekmények egy speciális esete a gyűlöletbeszéd. A gyűlöletbeszéd olyan szóbeli vagy írásbeli megnyilvánulás, amelynek célja valamely társadalmi csoport megalázása, megfélemlítése vagy a csoport tagjai elleni erőszak vagy előítéletes fellépés kiváltása. Ilyen lehet például, ha valaki az LMBTQI közösségről mint a„társadalom testén élősködő rákos daganatról” beszél vagy a kiközösítésükre, megalázásukra, megverésükre szólít fel. A gyűlöletbeszédet a Btk. közösség ellen néven bünteti, amely kifejezetten említi a szexuális irányultság és nemi identitás szerinti csoportok elleni uszítást is. Sajnos a bírói gyakorlat rendkívül szűk körben értelmezi csak ezt a bűncselekményt, a gyakorlatban csak akkor állapítják meg, ha a gyűlöletbeszéd közvetlenül és egyértelműen erőszakhoz vezethet.

MÉG TÖBB KÉRDÉSED LENNE AZ LMBTQI JOGOKRÓL? TÖLTSD LE INGYENES KIADVÁNYUNKAT A HONLAPUNKRÓL! ISMERD MEG A JOGAID! >> ITT

TÁMOGASS MINKET, HOGY MÉG TÖBB HASONLÓ KIADVÁNYT KÉSZÍTHESSÜNK! >>

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hattertarsasag.blog.hu/api/trackback/id/tr913262457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.