Adományozz!

16 Akciónap A Nők Elleni Erőszak Ellen

[sand] 2017. november 23.
ΞNovember 25-én, szombaton az ELTE Állam- és Jogtudományi Karától (Budapest V., Egyetem tér 1-3.) indul és a Kossuth térre, a Parlament elé érkezik a „16 Akciónap A Nők Elleni Erőszak Ellen” elnevezésű globális kampány budapesti figyelemfelhívó és megemlékező felvonulása. A felvonulást megelőző kampánynyitó esemény 14 órakor kezdődik a Kar Aula Magna termében. A kampány egyéb magyarországi eseményeiről a 16 Akciónap honlapján és Facebook-oldalán található információ.
1991 óta szerte a világon november 25. és december 10. között kerül megrendezésre a 16 Akciónap nevű kampány. Az esemény határdátumai nagy jelentőséggel bírnak: november 25. a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja, míg december 10. az emberi jogok világnapja

A számos civilszervezet, intézmény és magánszemély csatlakozásával és részvételével szervezett eseménysorozat a nők elleni erőszak minden formájával szembeni fellépés fontosságát hangsúlyozza. 
A 16 Akciónap kampány részeként a Labrisz Leszbikus Egyesület következő beszélgetős estje (holnap, november 24-én pénteken 19 órától) a leszbikus párkapcsolati erőszakról szól. 


Beszélgetünk arról, hogyan jelenhet meg a hatalom a leszbikus párkapcsolatokban. Milyen jelei vannak, ha az egyik fél hatalmat gyakorol a másik fölött? Mikor beszélhetünk bántalmazásról? Miben más egy egyenlőtlen kapcsolat nők között, mint heteroszexuális kapcsolatokban? Milyen formákban jelenhet meg a bántalmazás, és mit tehetünk ellene, akár érintettként, akár barátként?

Magyarországon milliós nagyságrendű azon nők száma, akiknek a nők elleni erőszak fogalma a megtapasztalt napi valóságot jelenti. Az EU Alapjogi Ügynöksége (FRA) reprezentatív kutatásának Magyarországra vonatkozó adatai szerint a 15 éves koruk óta a fizikai és/vagy szexuális erőszak valamely formájának áldozatává vált 18 és 74 év közötti nők aránya 28%. A partnerük által fizikai és/vagy szexuális erőszakot elszenvedett nők aránya 21% ebben a korosztályban. A 18 és 74 év közötti magyar nők 42%-a ellen követtek el szexuális zaklatást, 9%-a ellen pedig szexuális erőszakot 15 éves kora óta. Ezen túlmenően a megkérdezett magyar nők 27%-a számolt be arról, hogy 15 éves kora előtt felnőtt elkövetőtől fizikai, lelki vagy szexuális erőszakot szenvedett el. (További információ a jelenség elterjedtségéről a nokjoga.hu honlapon találha
A leszbikus, biszexuális és transz nők lehetnek áldozatai a homo-, bi- és transzfóbiának, de (ezzel gyakran átfedésben) a nők elleni erőszaknak is; emellett az LMBTQI emberek párkapcsolataiban is éppúgy jelen lehet a bántalmazás, mint a heteroszexuális kapcsolatokban -- ugyanakkor erről sok esetben nehezebb beszélni, nehezebb segítségért fordulni akár az LMBTQI közösség tagjaihoz, akár a családhoz, akár a hatóságokhoz. Erről szóló, 2016 januárjában lezárult kutatásunk összefoglalóját itt olvashatjátok: 
"Aki szeret, nem bánt" című információs kiadványunkat az LBT nők elleni párkapcsolati erőszakról itt tölthetitek le.
 Aki szeret, nem bánt. Információs kiadvány az LBT nők elleni párkapcsolati erőszakról

A bejegyzés trackback címe:

https://hattertarsasag.blog.hu/api/trackback/id/tr6713353745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása